2015. január 1., csütörtök

Újév (részletesebben)

Most, hogy géphez jutottam, azt hiszem írhatok kicsit többet erről a dologról. Tegnap este Pankáék kanapéján fekve jutott eszembe, hogy minden évben szoktam írni (amikor blogolok) valami "búcsúzós", valami lezárás-féle postot az évről. Csak a mobilom volt nálam, úgyhogy nagy lelkizések szóba sem jöhettek, de azért írtam valamit. Nem igazán volt partihangulatom, mert amikor alkoholt iszom, általában álmos leszek ahelyett hogy felpörögnék wtf. Úgyhogy ja, azért nem akartam, hogy szó nélkül lépjünk át 2015-be.

Oké, akkor itt van valami lista féle, amit egyébként most helyben találok ki, szóval lehet lesz benne egy-két faszság, és lehet hogy hiányos is lesz, de mindegy, most átgondolom, aztán annyi.
  • Egészségesebb napirend - Ez elsősorban arra vonatkozik, hogy talán (!) kéne valamit sportolni, és kevesebbet gépezni. Durván hangzik, fáj a szívem, miközben ezt írom, de így van. Itt a futógép, meg lehet itthon a házban is tornázni (felülés, meg ilyenek), amikhez aztán tényleg semmi felszerelés nem szükséges, és ahhoz képest pedig nagyon hasznos lenne.
  • Koreaiul tanulni - Itt igazából a lényeg, hogy nem abbahagyni. Nem feladni. Azt, hogy meddig jussak el, direkt nem tűztem ki célnak, de mondjuk úgy naggyon egyszerűen beszélgetni azért jó lenne megtanulni. Meg folyamatosan olvasni, még ha nem is mindent értek. Még azt is pluszban hozzátenném, hogy megtanulok evőpálcikával enni. Oké, nem fontos, de akkor is.
  • Tanulni - Most ez így lehet, hogy hülyén hangzik, de valójában én szinte semmit nem tanulok. Ennek kezd is meglátszani az eredménye, szerintem ilyen szar félévem még soha nem volt, mint a mostani. A bizonyítványom is szörnyű lesz, amit nehéz lesz kijavítani, de nem lehetetlen. Csak annyit szeretnék, hogy az órára minimálisan felkészülten üljek be, hogy a szünetre halasztott házi másolás ne legyen általános, és ne gondoljam, hogy két töri leckét meg fogok tanulni a buszon. Mert nem fogok.
  • Több idő saját magamra - Mindenkinek szüksége van néhány "relaxáló" pillanatra, ezt Michelle Phan is megmondta. Nem tudok meditálni, de jópofa lenne például azt kipróbálni, vagy csak gyakrabban venni egy rendes fürdőt, füstölőt használni, ilyesmik. Ugyanide hoznám még azt is, hogy nem csak a belülről, de kívülről is időt akarok fordítani saját magamra (mondjuk ezt már most is elmondhatom magamról). Nem alszom el sminkben, és szeretnék több ilyen krémet használni. Tervezem, hogy veszek majd a dm-ben valamit.
Úgy nagyjából ennyi lenne, lehet, hogy majd még kiegészítem, meglátjuk.

Vannak dolgok, amiket nem is írtam a listára, mert 100%, hogy nem hagyom abba. Ilyen például a lol, követni a pro scene-t. Magát a játékot sem hiszem, hogy elunnám a közeljövőben.

Régebben mindig ilyen listára írtam, hogy "minden nap jól nézzek ki". Az igazság az, hogy mostanában jobban is figyelek erre, mint kéne. Kezd tényleg sok lenni. Úgyhogy idén ez lemarad a listáról, és remélhetőleg enyhül, bár ehhez az kéne, hogy elfogadjam magam, ami viszont nem biztos, hogy egyhamar megvalósul.

A barátok-témára nem tértem ki, mert azzal úgy vagyok, hogy őszintén nem érdekel. Eltávolodok az emberektől, ez van. Most egyszerűen nincs kedvem ezzel foglalkozni.

Bye, Dori