2016. november 29., kedd

nem értem az embereket

Ezt most azért ide írom, mert tuti egy napon majd szerzek elég tapasztalatot, hogy megértsem, mi is az amiről most írok, de egyelőre fogalmam sincs és ezért csak meg akarom örökíteni a jövőbeli önmagam számára, hogy ha majd eljön az idő, megvilágosodhassak.

De basszus én nem értem az embereket. Ők meg valszeg engem nem értenek, ezért nincsenek barátaim (nincs sok*). 

Szituáció: adott valaki, akit már ismertél látásból korábbról és 1x beszéltetek is de semmi extra. Egy egyetemi bulin találkoztok és kábé 1,5-2 órán át beszélgettek amíg mennie nem kell. Aztán eltelik a vasárnap, jön a hétfő, találkoztok, de csak távolról, rád se néz. Korábban se tette, és nem csak rád, de másra se nézett rá, de most így, hogy a történtek után is ezt csinálja, szarul esik. Persze ott van az a tény is, hogy másra se. És hogy előtte se. És hogy egy alkalom nem feltétlen változtat bármin, .. habár én úgy gondoltam hogy de, változtat, legalábbis ebben a helyzetben.

Persze ott van a kérdés: az, hogy valaki 13. héten is full egyedül van olyan órákon, ahová a szaktársai, volt osztálytársai, évfolyamtársai, új barátai ismerősei járnak, az nem véletlen. 

Két dolog. 

1. Én is ilyesmi helyzetben voltam, és bár nem tudom, ő hogy fogja fel és hogy érzi benne magát, én csak saját magamból tudok kiindulni, és én nem voltam boldog. Elvoltam egyedül, de az biztos, hogy együtt sokkal jobban érzem magam másokkal, mármint ha egyetemi/sulis órákról van szó (mert amúgy most is imádok egyedül lenni itthon). És épp emiatt van bennem ez, hogy igenis odamennék és azt mondanám, hogy legyünk barátok, igen, barátok, ennyi, mindenféle mögöttes tartalom nélkül. De ez a viselkedés azt láttatja velem, hogy ne menjek oda.. Pedig nem sajnálatból vagy szánalomból tenném, hanem inkább figyelmességből. Nem születtem szívtelen bunkó embernek. 

2. Mikor beszélek vele, olyan érzésem van, hogy örül, hogy megkérdeztem 1-2 dolgot és jól esett neki, hogy valaki érdeklődött. De aztán látom, hogy ugyanezt mutatja minden random embernek ,akivel két mondatot beszél, és utána egyáltalán nem érzem azt, amit előtte. Mindenkinek ugyanazt az arcát mutatja, mintha mindenkit kedvesnek tartana, de közben meg senkiről nem gondolja ezt . .Akinek sok barátja van, annak valójában nincs egy sem; ugyanígy aki mindenki felé szimpátiát mutat, az valójában nem kötődik senkihez, annak minden és mindenki jó. Az ugyanolyan véleménnyel lenne rólam akkor is, ha teljesen más ember lennék. Nem magam miatt kedvel,.. sőt, egyáltalán nem kedvel, csak azt mutatja.

Sokat gondolkoztam az utóbbi hetekben ezen, és még nem tudtam 100%-ig megérteni ezt. Hogy nem direkt csinálja, az biztos. Hogy saját maga észreveszi-e? Kíváncsi lennék. Szólt már neki valaki erről? Ért bármennyit? Ebben kételkedem, de sosem lehet biztosra tudni.

Nekem így mindennel együtt esik szarul. Nem hittem hogy egyedül bármit tudnék változtatni, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem is reméltem. El kéne fogadnom hogy hiába tudok sok mindenkivel azonosulni és megérteni őket, ahhoz, hogy változtassak is rajtuk bármit, kevés vagyok.