2017. augusztus 8., kedd

why it sucks when you are tall and pretty

Annyira sokat gondolkozok mostanában, hogy attól félek, agyamra fog menni az egyetem, mert semmit nem pihenek így nyáron, sőt. Ennek nagyon nem most kellene hogy itt legyen az ideje.

Életem legdurvább nyara, már ha ez egyáltalán durvának nevezhető, eddig voltam 3-szor bulizni, és még egyszer fogunk menni a legvégén, úgyhogy azért nagyon nem csaptam szét magam. 

De most őszintén. Van velem valami, amitől egyszerűen az ellentétét sugározom az emberek felé ahhoz képest, amit valójában érzek vagy amit mutatni szeretnék. Más szóval: mintha egyszerűen mindenki félreértene. Nem mindenki. Csak aki nem ismer.

Nem értem a férfiakat. Nem értem a férfi nemet csak így alapból. Annyira próbálkozok. De néha a lányokat se értem, pedig velük annyival több időt töltök, szóval mégis mit kéne tudnom a nulla tapasztalatommal? Túl sok animét néztem és teljesen el van ferdülve a világról alkotott képem. Csak ez lehet a magyarázat. Az a baj, hogy igazából ez már azelőtt is így volt, hogy weeb lettem volna, úgyhogy őszintén szólva. szar magyarázat. 

Azért próbálom magam mindenféle szarsággal nyugtatni. Mint például, hogy nem véletlen, hogy a híres modelleknek is mind csupa híres/sikeres férfi a barátja, férje, stb.. Vagy egyszerűen, hogy nem meri őket megszólítani olyan ember, aki ne érezné úgy, hogy már letett valamit az asztalra, így képletesen szólva. Mégis mekkora önbizalom kell ehhez? És ez is szar magyarázat, mégis milyen alapon hasonlítom és állítom párhuzamba saját magamat Adriana Limával vagy Behati Pronsloo-val wtf. Nagyon durván elbaszott gondolatok.

De ugyanakkor olyan szinten szarul tudom magma érezni néha, hogy mégis ebbe kapaszkodok, mert különben egyszerűen vége az önbecsülésemnek. Csak ha eszembe jut, hogy egy-két 10/4-es csajért mennyien odavannak, míg engem mindenki csak bámul és sosem jön oda, egyik pillanatban a környezetemben tennék kárt, máskor pedig csak sírnék az ágyamon. Akkor már inkább így este majdnem hajnali 3-kor irogatok a blogomba amit nem használok és vissza se nagyon olvasok. És Blackpinket hallgatok mert annyira átjön az érzés, hogyha a Whistle megy akusztikus verzióban.

És mindenez a gondolataim úgy támadnak, hogy sosem tartottam magam különösebben szépnek meg semmi. Nem vagyok elérhetetlen mint az előbb említett modellek. Egyszerű lány vagyok és ugyanúgy nyitott új dolgokra és élményekre, mint bárki más. Az is, aki 90 kiló és nem tud sminkelni. Komolyan ennyire nincs önbizalma a férfi nemnek?

Mert ez az egyetlen dolog, amit megértenék. Hogy saját magukhoz képest úgy gondolják, túl magasan állok. Vagy, hogy egyszerűen csak az a dögunalom kinézetű, bénán ácsorgó csajt könnyebb lesz megszerezni? WTF. Könyörgöm valaki magyarázza el. Amíg unalmas voltam, az volt a baj. Valamilyen szinten kinőttem, nem volt egyszerű, és eszemben sincs visszamenni abba az állapotba most, hogy végre magam mögött hagytam. 

Senkinek a kedvéért, és senkinek az önbizalmáért. 

Kurvánra nem értem, és úgy érzem, éppen nagyban vesztegetem azt a rövid időt az életemből, amíg egészen okésan nézek ki. 

Ha majd egyszer tudom erre a választ, pls írd majd le ide.